“Egy öreg háromszög

(Matematikai tanmese)

Élt egyszer a végtelenen innen, a váltószámokon túl, egy nagy sötét koordinátarendszer közepén egy öreg háromszög.

Nem volt egyebe, mint három daliás szöge: Alfonsó, Bétamás és Gammatyi. Egyszer, amikor közeledni érezte nullára redukálásának idejét, igy szólt szögeihez:Menjetek szögeim számegyenest látni.”

Csomagolt nekik hamuba sült logaritmust és elbúcsuzott tölük. Ök meg fejükbe nyomták hatványkitevöiket és elindultak. Estére, amikor elfáradtak, leheveredtek egy terebélyes egyenlet alá. Hallgatták a köbgyökök csicsergését és a tangensek távoli üvöltését, egykedvüen interpoláltak. Egyszercsak elébük toppant egy kis piros sapkás sinus, és hamuba sült logaritmust kért. Ök azonban nem adtak neki. Erre a piros sapkás sinus elörántotta törtvonalát és pivel osztotta Alfonsót. Bétamás és Gammatyi sen volt rest, rátámadtak. A sinus idejében 180 fokossá vált, nullára redukálódott, és menekülni próbált. Mentek árkon-bokron át, nevezetes szorzatokon és gyöktényezös alakokon kersztül, mig egy sötét, dölt sikban lévö koordinátarenszerbe nem értek. Ennek közepén egy kacsalábon forgó emeletes tört irt le hatalmas köriveket. A sinus elszántan beugrott. Alfonsó, Bétamás és Gammatyi kergették öt a számlálóban, majd a nevezöben, benéztek minden gyökjel alá, kinyitottak minden zárójelet. Gyönyörü, aranyos gyökmegoldó képletek és biborbársony függvények között siettek tovább. Egyszer csak, amikor az egyik árnyas körképletbe bepillantottak, egy implicit alakba mit láttak? Egy megkötözött polinomot. Gyorsan kiemelték a gyökjel alól, és normál alakra hozták. Ekkor az öreg polinom igy szólt: “Alfonsó, Bétamás és Gammatyi!

Megmentettetek! Hálából nektek adom három lányom, Amália, Beáta és Cecilia kezét”. Lett nagy öröm, átrendezés, hét perioduson át, hetedhét számrendszeren keresztül tartott a lakodalom. Ezalatt folyt szorzás, osztás, gyökvonás, hatványozás, mig a fiatalok közös nevezöre jutottak. Ezután létrehozták legkisebb közös többszörösüket, és még ma is élnek, ha ki nem vonták öket.”